Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az amerikai nagykövetség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret a biztonsági kockázatok miatt.
Hét embert öltek meg a kabuli repülőtér közelében feltorlódott tömegben, ahol több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból, miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat – derült ki vasárnap a brit védelmi minisztérium közleményéből.
A tárca részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, de a halálesetekről részletekkel nem szolgált. Azt írta, hogy „a helyszíni körülmények továbbra is rendkívül nehezek”, de mindent megtesznek azért, hogy kockázatok nélkül és a lehető legbiztonságosabban kezeljék a helyzetet. Egy nappal korábban az amerikai nagykövetség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret a biztonsági kockázatok miatt, kivéve, ha valaki a hatóságoktól erre vonatkozó utasítást kapott. Kiemelték, hogy jelentős a veszély, de merényletekről egyelőre nem érkeztek jelentések.
(MTI)
(Fotó: A spanyol védelmi minisztérium által közreadott képen katonák segítenek beszállni az afgán fővárosból menekülő embereknek a spanyol légierő A400M-es katonai teherszállító repülőgépébe a kabuli repülőtéren 2021. augusztus 18-án.MTI/EPA-EFE/Spanyol védelmi minisztérium)